2./Bucsúzkodás,első nap

Már hajnalban a vasútállomáson álltunk,a börőndökkel. Én a szokásos álarcom mögé bújtam. Kívül mosolyogtam , de belül sírtam . Nagyon fog hiányozni. De most össze kell szednem magam, és erőltetnem kell magamra egy "mosolyt". Nem láthatja rajtam , hogy megvisel a hiánya . Mert ha látja arcomon még a legkisebb jelét is , akkor felkapja a böröndöket, és indulunk haza azon nyomban.(....) Felnéztem az édesanyára, és láttam , hogy ő is elveszett a gondolataiban. Egyszer csak egy könycsepp gördült végig az arcán. Szóval előkaptam egy zsebkendőt, és odanyújtottam. Ő meg mosolyogva elfogadta.(...) -Megjegyeztétek azokat amiket mondtam?-kérdezte tőlünk. -Persze....persze-mondtuk már sokadszorra. Még körülbelül fél óra volt a vonat érkezéséig. Nem is tudom, miért jöttünk ilyen korán. De már érdeklődve fürkésztem a napszemüvegem mögül a síneket. A nyári hőségben már mindenhol délibábot lehetett látni. Sajnálatomra hamar eltelt ez a fél óra. Szóval következhetett a búcsú . Mind a hárman könnyes szemmel néztünk egymásra. Ezekben a tekintetekben minden mondandó benne volt. Szóval csak megölelgettük egymást, és már anyának mennie is kellett , mert indul a vonata. Felsietett a lépcsőn, és odasétált a legelső vonatablakhoz.Kikiabált valamit , de azt már nem hallottuk. Sietősen felhívtam , és kihangosítóra tettem. -Szia!-kiáltottuk egyszerre. -Sziaztok -mondta szipogva. -Nem hallottuk azt, amit mondtál nekünk a vonatról. -Ja! Csak annyit mondtam , hogy vigyázzatok magatokra, és, hogy majd beszélünk. -Okés-mondtuk megint egyszerre. -Majd hívj minket, amikor csak tudsz! -Rendben-mondta nevetve.-Puszi! Vigyázzatok magatokra! Akkor majd beszélünk! -Szia! Puszi! És le is tette. Mi meg szótlanul ballagtunk haza. (..) Otthon gyorsan felkaptam a táskámat, amibe már hamarabb belepakoltam, és rohantunk fel a szomszédhoz, akinél leszünk a legtöbbször ebben a pár hónapban . Rana már ebéddel várt minket. Hmmm...arab kaja. Fincsi! (...) Másnap: Ez a nap gyorsan eltelt. Tegnap visszament a kollégiumba Dóri. Szóval egyedül leszek hétköznap.Habár nem mindig magamba.n A legtöbbször a szomszédnál leszek. (....) Az étkezőasztalnál ültem, és csináltam a házit, amikor megcsörrent a telefonom. Amilyen gyorsan csak lehet, felkaptam, és beleszóltam . -Szia! Hogy vagy? Milyen volt az utad? Vagy még mindig utazol? Merre jársz?-kérdeztem hadarva. -Szia tücsök! Jól vagyok. És még mindig utazom. Te hogy vagy? Mit csinálsz? -Most éppen tanulok , de utána olvasni fogok. -Az jó. Első szülött gyermekem már visszament a koliba?-kérdezte nevetve. -Igen , visszament-válaszoltam kuncogva. Anya, amikor vicces kedvében van,így szokta a testvéremet hívni. -Oké. Majd még írok , de most le kell tennem. Puszi! Szeretlek! -Puszi! Én is téged. Lerakta. Istenem ! Annyira hiányzik ! Az igazat megvallva, már akkor hiányzott, amikor felsétált a vonatra. A Skype , az üzenetek, meg a telefonálás nem ugyanaz, mintha élőben itt lenne. Sosem lesz ugyanaz. (...)