2./Bucsúzkodás,első nap

Már hajnalban a vasútállomáson álltunk,a börőndökkel. Én a szokásos álarcom mögé bújtam. Kívül mosolyogtam , de belül sírtam . Nagyon fog hiányozni. De most össze kell szednem magam, és erőltetnem kell magamra egy "mosolyt". Nem láthatja rajtam , hogy megvisel a hiánya . Mert ha látja arcomon még a legkisebb jelét is , akkor felkapja a böröndöket, és indulunk haza azon nyomban.(....) Felnéztem az édesanyára, és láttam , hogy ő is elveszett a gondolataiban. Egyszer csak egy könycsepp gördült végig az arcán. Szóval előkaptam egy zsebkendőt, és odanyújtottam. Ő meg mosolyogva elfogadta.(...) -Megjegyeztétek azokat amiket mondtam?-kérdezte tőlünk. -Persze....persze-mondtuk már sokadszorra. Még körülbelül fél óra volt a vonat érkezéséig. Nem is tudom, miért jöttünk ilyen korán. De már érdeklődve fürkésztem a napszemüvegem mögül a síneket. A nyári hőségben már mindenhol délibábot lehetett látni. Sajnálatomra hamar eltelt ez a fél óra. Szóval következhetett a búcsú . Mind a hárman könnyes szemmel néztünk egymásra. Ezekben a tekintetekben minden mondandó benne volt. Szóval csak megölelgettük egymást, és már anyának mennie is kellett , mert indul a vonata. Felsietett a lépcsőn, és odasétált a legelső vonatablakhoz.Kikiabált valamit , de azt már nem hallottuk. Sietősen felhívtam , és kihangosítóra tettem. -Szia!-kiáltottuk egyszerre. -Sziaztok -mondta szipogva. -Nem hallottuk azt, amit mondtál nekünk a vonatról. -Ja! Csak annyit mondtam , hogy vigyázzatok magatokra, és, hogy majd beszélünk. -Okés-mondtuk megint egyszerre. -Majd hívj minket, amikor csak tudsz! -Rendben-mondta nevetve.-Puszi! Vigyázzatok magatokra! Akkor majd beszélünk! -Szia! Puszi! És le is tette. Mi meg szótlanul ballagtunk haza. (..) Otthon gyorsan felkaptam a táskámat, amibe már hamarabb belepakoltam, és rohantunk fel a szomszédhoz, akinél leszünk a legtöbbször ebben a pár hónapban . Rana már ebéddel várt minket. Hmmm...arab kaja. Fincsi! (...) Másnap: Ez a nap gyorsan eltelt. Tegnap visszament a kollégiumba Dóri. Szóval egyedül leszek hétköznap.Habár nem mindig magamba.n A legtöbbször a szomszédnál leszek. (....) Az étkezőasztalnál ültem, és csináltam a házit, amikor megcsörrent a telefonom. Amilyen gyorsan csak lehet, felkaptam, és beleszóltam . -Szia! Hogy vagy? Milyen volt az utad? Vagy még mindig utazol? Merre jársz?-kérdeztem hadarva. -Szia tücsök! Jól vagyok. És még mindig utazom. Te hogy vagy? Mit csinálsz? -Most éppen tanulok , de utána olvasni fogok. -Az jó. Első szülött gyermekem már visszament a koliba?-kérdezte nevetve. -Igen , visszament-válaszoltam kuncogva. Anya, amikor vicces kedvében van,így szokta a testvéremet hívni. -Oké. Majd még írok , de most le kell tennem. Puszi! Szeretlek! -Puszi! Én is téged. Lerakta. Istenem ! Annyira hiányzik ! Az igazat megvallva, már akkor hiányzott, amikor felsétált a vonatra. A Skype , az üzenetek, meg a telefonálás nem ugyanaz, mintha élőben itt lenne. Sosem lesz ugyanaz. (...)

1./Amikor hirtelen történik minden....

Éppen hazafelé sétáltam az iskolából, amikor megcsörrent a telefonom.A kijelzőre pillantva láttam , hogy anya küldött egy üzenetet.Az SMS-t olvasva megszaporáztam a lépteimet , mert ez állt az üzenetben :
 "Szia kincsem! Siess haza ,mert mondanom kell valamit.Puszi!"
A házunk nincs olyan messze , és nincs is olyan közel az iskolához.Úgyhogy hamar haza is értem ,és láttam , hogy anya ott ül az asztalnál, és engem vár mosolyogva.
-Szia!-köszöntem,-megijesztettél!Azt hittem , hogy valami baj van!
-Szia ,tücsök!-mosolygott rám. Az ő mosolya mindig megnyugtat ezért már nem is voltam ideges.Sajnálom , nem akartalak megijeszteni.Jó hírem van! Találtam egy nagyon jó állást külföldön!
-Ó, tényleg!? Ez nagyon jó!!Dóri tudja már? Ez remek!-kiáltottam ezt úgy , hogy mivel annyira örültem a lehetséges új állásának .
-Csak egy gond van...
-Mi az?-kérdeztem tanakodva.
-Az állás Angliában van....
Itt megfagyott az ereimben a vér.Két érzés kavargott bennem:Egyben örültem anya sikerének, másrészt  kicsit féltem is.Az nem baj , hogy egyedül leszek hétköznap.De nagyon hiányozni fog.Sosem volt ennyi ideig távol.
-Bárhol is van az a munkahely, én mindig ott leszek veled, és biztatni foglak!-és az arcomon megjelent egy őszinte mosoly, és ahogy ránéztem anyára ,láttam , hogy könnyes a szeme.Szóval hoztam neki egy zsepit, és megöleltem.
-Köszönöm!-szólt sírva és nevetve.
Miközben beszélgettünk, a testvérem hazajött,és anyának el kellett mondania még egyszer a sztorit.Szóval én inkább bementem a szobába, és zenét hallgatva gondolkodtam.
Ezzel az egésszel csak annyi baj lesz , hogy nagyon fog hiányozni.Más gond nem lesz , mert én mindig önálló voltam .Mert amikor anya néhányszor betegeskedett ,és egyszer-kétszer amikor még kórházba is
került, akkor sem tudtam másra támaszkodni ,csak magamra , meg Dórira.Szóval azokhoz az időkhöz képest ez gyerekjáték lesz.(.....). Kit áltatok? Túl optimista vagyok.
Annyira belemerültem a gondolataimba , hogy nem is vettem észre , hogy anyáék már  végeztek a beszélgetéssel.
Ahogy ránéztem a testvéremre, láttam , hogy benne is ugyanazok az érzések kavarogtak..(.......) Szóval mind a ketten odamentünk a könnyes szemű , mosolygós édesanyánkhoz , és megöleltük, amennyire csak lehet .
                                                                    *****
Büszke vagyok rá.........